| A
hónap pénze: Lysimachos statér. Előlap: Nagy
Sándor jobbra néz. Hátlap: Viktória trónon ül, kezében
szárnyas Niké. Referencia:
Lysimachos
ie.360 körül született thesszáliai görög szülőktől,
akik Macedóniába emigráltak. Már Makedóniában, Pellában
született. II.Philip hadseregében szolgált, később
Nagy Sándor testőrparancsnoka lett. Nagy Sándor halála
után Trákia és Asia Minor észak-nyugati részének satrapája
lett. A környező uralkodók viszálykodásaiban Seleukos
és Kasszander pártján ált, Antigonossal szemben. Mint
a többi hadvezér Nagy Sándor seregéből, Lysimachos
is királynak kiáltotta ki magát. Ie. 301-ben Ipsos
mellett legyőzi Antigonost, ezzel megszilárdítva birodalmát.
Új dinasztiát alapított, új fővárossal, melyet Lysimachiának
nevezett el Trákiában. A 3. század elején az al-dunai
géták ellen folytatott csata során fogságba esett,
csak a király nagylelkűségén múlt szabadulása. Ezek
után hármas szövetségben Demetrios Poliokertest elüldözte
Makedóniából, így újabb területtel bővítette birodalmát.
A meghódított területeken folyamatosan csatázott a
bennszülött trák törzsekkel, illetve szkíták és görögök
szövetséges erőivel szemben. A legyőzött ellenfeleivel
szemben kemény volt, hírhedt volt túlzott adóiról,
ami miatt a „bankár” gúnynevet kapta. Népszerűtlenségét
csak fia, Agathoklész ellensúlyozta, aki Asi Minor
kormányzójaként igen népszerű volt.
Második felesége Arsinoé befolyására kivégeztette
Agathoklészt aki még Lysandrától, első házasságából
született. Erre lázadás tört ki Asia Minorban, a tartomány
Seleukost kérte meg, hogy mentse meg őket Lysimachos
erőszakosságától. Koroupedionnál ütközött meg a két
sereg ie. 281-ben ahol Lysimachos életét vesztette.
|